Taupo volt a következő úticélom, ami a Taupo tó északi partján fekszik. Megérkezésem reggelén elkezd esni az eső, minden szürke, masszív köd ül városon, nagyon barátságtalan hely. Fázom, magányos és éhes vagyok, a hostelszobám egy 1 m2-es jégverem. Isten áldja a mobil internet és a müzliszelet feltalálóit. A -9 fokra hitelesített hálózsákban vacogó testemen van még 3 pulóver és ugyanannyi zokni. Elveim ellenére éjszaka még magamra húzom a hostel által biztosított kétes tisztaságú plédet is. Reggel 6-kor megtalálom a fűtőberendezést, cselesen a „szoba” egyetlen berendezéseként szolgáló kisasztal alatt, a falba építve. Idáig azt hittem szellőző, mivel ablak nincs. Teljesen logikusnak tűnt….

Amikor már újra tudom mozgatni a lábujjaimat, erőt veszek magamon és elmegyek reggelizni. Kínai tulajdonban lévő, kedves kis angol stílusú kávézót szemelek ki magamnak, ami tele van elégedett arcú, reggelit majszoló maori munkással. Rántottát kértem pirítóssal, ahogyan azt az angol könyvek is tanítják: Can I have scrambled eggs with toast, please? A kínai pultos olyan arccal nézett rám, amilyet a Shrek-ben láttunk a macskától, látszott rajta, hogy egy betűt sem ért. Ezért megismételtem nagyon lassan, tagoltan: ken….áj….hev…szkrem…böld….egz…vid….tószt? Ezt egy párszor még így elismételtem neki, amikor hirtelen óriási hahotában tört ki, fejét hátravetve kacagott én meg bámultam az orrlikában a fekete szőröket, jobb program híján. Szóval kínai csaj röhög, aztán visszaemeli rám értelmet nem sugárzó tekintetét, és a homlokára csapva ezt mondja: ó, szkembe-eeekk? Az angol nyelv valamelyes szinten történt elsajátítása és gyakorlása óta nem aláztak meg ennyire.  

Reggeli után még egy utolsó pillantást vetek az ingerszegény Taupora, és tövig nyomom a gázpedált, nekivágok Rotoruának,. Az úton megállok megtekinteni az élénk geotermikus aktivitásáról elhíresült Craters of the Moon nevű természeti látványosságot. Olyan, mintha egy kukta fedelén járkálna az ember - a kijelölt utakon egyensúlyozva kell elérni, hogy az ember ne essék bele a rotyogó terrakotta színű sárbugyrokba. Mindenesetre ez a hely vezeti eddig az egy négyzetméteren elhelyezett, legtöbb veszélyre figyelmezető tábla versenyt.

Mivel még mindig szakad az eső és esélyem sincs a Tongariro Nemzeti Park tájait megcsodálni, úgy döntök, hogy alternatív programként megnézem magamnak Orakei Korako-t  (még mindig Új-Zélandon vagyunk). Orakei Korako, az „Elveszett világ” a Waikato folyón, jetboat-tal közelíthető meg. Épp időben érkezek, hogy egy kínai párhoz becsatlakozzak a csónakba. Az időjárásnak köszönhetően Orakei Korako-ból semmit nem lehet látni (pedig a Gyűrűk Ura több részletét itt forgatták, tehát biztosan szép is tud lenni), cserébe viszont visszafelé jól megpörgetnek minket a jetboattal. A jetboatozás azzal a fő konklúzióval zárult részemről, hogy bizony a kínaiak gyomra igen renyhe, annak ellenére, hogy egy csomó gusztustalansággal terhelik azt (kínai fiú és lány ugyanis kicsit rosszul voltak).

Rotoruát, a Sulphur City-t még egy világtalan is könnyedén megtalálná a város kezdetét jelző táblától terjengő orrfacsaró bűz segítségével. Semmivel sem lehet összetéveszteni, maximum egy telefingott kollégiumi fiúszobában elhelyezett rothadó tojásos, döghúsos szendviccsel. A helyiek meg úgy tesznek, mintha minden rendben volna ezzel. Én pánikszerűen bezárkóztam a hostelszobámba, befújtam Nivea spray-vel, és igyekeztem a lehető legkevesebbszer levegőt venni, azt is inkább szájon keresztül. A záptojásszag oka a kén, ami a környező tavakba oldódik, és aminek eredményeképpen a legbonyolultabb létezési forma megragad a papucsállatkák szintjén. A talányos ember viszont a nagyszerűen hasznosítja ezen vizeket kénes fürdők formájában. Pillanatok kérdése és én is egy ilyenben kellemesen büdös, de legalább langymeleg vízben ülök és próbálok fittyet hányni a tényre, hogy az eső, ami a fejemet kopogtatja viszont jéghideg, illetve a fürdőben esti rendezvényre készülők éppen egy labilisnak tűnő csörlőn igyekeznek egy 2 méter átmérőjű, áram alá helyezett kristálycsillárt a medence felé pozícionálni. Úgy gondolom, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy büdös vízben történő, áramütés általi halált haláljak Új-Zélandon (bármennyire extrém is), így inkább visszabattyogok a hostelbe alvás céljából.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.